Főoldal»Aktualitások»Mindenkit meglepett Buffon
Mindenkit meglepett Buffon

Mindenkit meglepett Buffon

Sajtótájékoztatón jelentette be Gianluigi Buffon, hogy a Verona elleni szezonzáró olasz bajnoki mérkőzésen, szombaton védi utoljára a Juventus kapuját. A 40 éves világklasszis kapus szavaiból ugyanakkor - meglepetésre - kiderült: egyáltalán nem biztos, hogy vissza is vonul a profi labdarúgástól. Lapértesülések szerint Buffon akár a PSG-ben vagy a Real Madridban is kiköthet.

„Egyelőre nem tudom, mihez kezdek. Néhány napja még biztos voltam benne, hogy visszavonulok, de kaptam néhány átgondolandó ajánlatot, például Agnelli elnök úrtól is [a Juventus első embere – a szerk.]. A következő héten döntök a jövőről" – nyilatkozta csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján Gianluigi Buffon, aki 655 tétmérkőzésen lépett pályára a Juvéban, s ebből háromszáz találkozón nem kapott gólt.

A Le Parisien most arról számolt be, miszerint a PSG is ott van azon klubok között, amelyek megkeresték az olasz kapust – sőt, a lap konkrét ajánlatot is említ, ugyanis párizsi forrásokra hivatkozva azt írja, a Paris Saint-Germain kétéves megállapodást kínált Buffonnak.

Az olasz Tuttosport a klasszis jövője kapcsán két csapatot tart lehetséges állomáshelynek – amennyiben a 40 esztendős ikon úgy döntene, hogy nem vonul vissza az idény végén –, a Real Madridot és a PSG-t.

 



Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor