Főoldal»Aktualitások»A svédek ellen búcsúznak a válogatottól Királyék
A svédek ellen búcsúznak a válogatottól Királyék

A svédek ellen búcsúznak a válogatottól Királyék

A magyar válogatott november 15-én a svédeket fogadja felkészülési mérkőzésen Budapesten.

Válogatottunk november 13-án játssza idei utolsó vb-selejtező mérkőzését, az ellenfél az andorrai csapat lesz a Groupama Arénában. Két nappal később, november 15-én szintén pályára lép a válogatott, mégpedig a svédek ellen, ugyancsak a Groupama Arénában. A mérkőzés megfelelő alkalom lesz arra, hogy méltóképpen búcsúztassuk el a közelmúlt emblematikus labdarúgóit Juhász Rolandot és Király Gábort, akik visszavonulnak a válogatottól. 

A svédek elleni találkozó - amellett, hogy az utóbbi évtized meghatározó labdarúgóinak a búcsújátéka lesz - fontos állomása a magyar csapat felkészülésének is. Bernd Storck szövetségi kapitány kifejezetten erős ellenfelet keresett erre az időpontra, és az idei Európa-bajnokságon is szereplő skandináv együttes megfelel ennek a kritériumnak. 

Bernd Storck kiemelte: a svédek elleni találkozó fontos szakmai célokat szolgál, hiszen a tavaszi vb-selejtezőkre való felkészülés, valamint a fiatal labdarúgók beépítése szempontjából minden egyes felkészülési mérkőzésnek komoly szerepe van. 

A svéd válogatott jó formában szerepel az ősszel, három forduló alatt megszerzett hét pontjával vezeti csoportját, holtversenyben a franciákkal. A mieink elleni mérkőzés előtt négy nappal, november 11-én éppen Franciaországban játszik vb-selejtezőt a Janne Anderson vezette skandináv együttes.


Forrás: mlsz.hu

Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor