Főoldal»Aktualitások»A legidősebb és a legfiatalabb egy csapatban
A legidősebb és a legfiatalabb egy csapatban

A legidősebb és a legfiatalabb egy csapatban

A koruk alapján Király Gábor (41) akár az apja is lehetne Kiss Tamásnak (16), de a két futballista csapattárs a Haladásban. Az NB I 10. fordulójából újrajátszott, a Vasas ellen 1-0-ra elveszített keddi mérkőzésen a szombathelyiek színeiben ott volt a pályán a bajnokság legidősebb és legfiatalabb focistája.adta hírül a blikk.hu

– A gyepen nem a kor számít, hanem a teljesítmény. Persze ritka, hogy ilyen fiatalon szerepeljen egy játékos az NB I-ben – vélekedett Király Gábor. – Én is hasonló cipőben jártam, hiszen tizenhét évesen debütáltam a Haladásban.

Akkor volt harmincnégy esztendős csapattársam, aki édesapámmal is együtt szerepelt, vele magázódtunk. Tamás megadja a tiszteletet, jó napottal köszönt mindig, de egyébként tegeződünk a pályán és az öltözőben. Sokat kell még tanulnia, hogy meghatározó futballista lehessen az élvonalban. Ha a tehetsége szorgalommal párosul, és keményen dolgozik, akkor sokra viheti. -nyilatkozta Király Gábor a Blikknek. 

A 24 esztendős korkülönbséget jól jelzi, 2000. november 24-én, amikor az ifjú csatár született, a kapus a berlini Herthával német bajnoki meccset játszott a Frankfurttal.

kiss tomi

– A példaképem Király Gábor, s igyekszem tanulni tőle, hiszen negyvenegy esztendősen is profin végzi a feladatát az edzéseken, valamint a meccseken. Természetes, hogy megadom neki a tiszteletet, hiszen hasonló korú, mint az édesapám – mondta Kiss Tamás, aki az Illés Akadémiáról került fel a szombathelyiek első csapatához. – Büszke vagyok, hogy idáig eljutottam, de tudom, rengeteget kell még fejlődnöm.


Forrás: blikk

Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor